Secrets
Ahogy a sok ember között tébláboltam, felfedeztem pár ismerős arcot. Francesca, Camilla és természetesen Diego is itt volt. Hatalmas mosollyal indultam meg feléjük és mikor odaértem, a lányok egy nagy öleléssel köszöntöttek. Diego csak megeresztett egy mosolyt, biccentett egyet és elsétált. Lehet, hogy jobb is... van valami abban a srácban, ami kicsit taszít. Félek tőle.
- Lexie, te mit keresel itt? Nem is mondtad, hogy jössz. - támadott le hirtelen Fran, mire megvontam a vállam és Leon felé irányítottam tekintetem. - Mindent értek. - rám kacsintott, majd Camilla és én követtük, mire elvezetett minket Pablohoz. A társaságból mást nem ismertem, csak őket, de nekem ez éppen elég volt.
- Pablo! - öleltem meg, majd miután elengedtük egymást, jelentőségteljes pillantással nézett szemeimbe és én tökéletesen értettem, hogy mi kavarog most fejében. Rámosolyogtam és újra megöleltem, hogy érezze, nincs semmi baj, rendben vagyok. A lányok ebből semmit nem értettek, de tudtam, hogy rá fognak kérdezni. Ennyire már ismerem őket. - Ismertetnétek velem a ma estét? Leon csak meghívott, elhozott, de egy szót nem szólt arról, hogy mi hogyan fog történni. - néztem rájuk, mire készségesen elmagyarázták, hogy ha mindenki megérkezik, lesz egy vacsora, majd utána úgynevezett szabad program, tehát lehet táncolni, beszélgetni és természetesen adakozni. Ezek után lesz valami amit még ők sem tudnak, majd a felajánlott tárgyak elárverezése. Az ez által gyűjtött pénzt is jótékony célokra fordítják. Szerencsére erre gondoltam már reggel, így a sok felesleges dolgot, amit Mark vett nekem és jóformán azt se tudom hogy kell használni, beadtam egy gyűjtőhelyre, ahol kaptam érte pénzt, amit szeretnék majd odaadni az éhező gyerekeknek.
- Gyere Lexie, üljünk le és együnk. - karolta át Leon a derekam, majd elirányított a helyünkhöz. Szülei kedvesen mosolyogtak, majd beszélgetni kezdtünk. Sok mindent nem mondhattam az elmúlt pár évemről, mert nem szerettem volna, hogy tudják, így kitaláltam egy sztorit, amiben Leon segített. Hálás voltam neki, hogy támogat, ha már egyszer azt hazudta, hogy együtt vagyunk.
- Itt is maradsz velünk Buenos Airesben? Nagyon szívesen találkoznánk veled többször is! - áradt a melegség John hangjából. Leon jelentőségteljes pillantással jutalmazta édesapját, amit én hirtelen nem tudtam hova tenni.
- Nem, sajnos pár nap múlva repülök vissza Londonba, csak kísérőként jöttem. - ahogy ez a mondat elhagyta számat, rá kellett jönnöm, hogy nem akarok újra Londonban lenni. Nagyon furcsa érzés fogott el. Olyan érzés itt lenni, mintha minden rendben lenne, de ha visszamegyek, visszakerülök a szokásos szürke életembe, se barátok, se család. Csak Mike, a főnököm, Kevin és ha úgy van, Mark. Itt annyival jobb a helyzet. Énekelhettem a srácokkal, táncoltunk és egyszerűen csak jó érzéssel tölt el, hogy itt lehetek.
Miután Leon látta, hogy ez rosszul érint, magához ölelt. Jól esett közelsége, de ezt félbeszakította a műsorvezető, aki a színpadról köszöntött mindenkit, majd elmondta, hogy tulajdonképpen miért is vagyunk ma itt. Aztán valami olyan történt, amire álmaimban sem gondoltam volna.
- Következzen az este egy fénypontja. Szeretném megkérni azokat a hölgyeket, akik hallják a nevüket, hogy jöjjenek fel a színpadra. - sorolta a neveket, mindenki tapsolt, a nők pedig felmentek mellé a színpadra. - Lexie Davis! - ahogy kiejtette száján a nevem, lefagytam. Mi?? Én!? De hát engem itt nem is ismernek, hogy kerültem fel a listára? Nagy nehezen felkeltem és felsétáltam a színpadra, ahol Francesca és Camilla is ott volt. Beálltam melléjük, ők pedig rám mosolyogtak, de értetlen fejemet látva, megszorították kezem, hogy nyugodjak meg. - Nos, most hogy minden szereplőt a színpadon tudhatunk, kezdődhet a licit férfiak! - licit!? Micsoda?
- Nyugodj meg Lexi, nem lesz semmi probléma. Az egész arról szól, hogy a férfiak licitálhatnak ránk, hogy velünk táncolhassanak. Ennyi. Semmi más! A pénz pedig jótékony célokra megy. - megértettem miről szól, de nem értettem vele egyet, még mindig. De mindegy. Az lebegett a szemem előtt, hogy ezzel az éhező gyerekeknek segítek.
Gondolataimból kiszakított, hogy én következtem. Előttem Francesca kelt el és szerencsére a barátja nyerte a licitet, így ő jó kezekben volt. Én pedig csak reménykedtem, hogy Leon nyer, mert ha nem, akkor egy vadidegennel kell táncolnom, ami magamat ismerve, nem sülhet el jól.
- Lexie, ha szabad kérnem, egyet lépjen előrébb. - szólított fel a műsorvezető, én pedig eleget tettem kérésének miután Camilla bátorítóan rám mosolygott. - Akkor Uraim, a szokásos módon folytassuk az estét. - ahogy ezt kimondta, máris kiabálták be a számokat. Kapkodtam a fejem, mert nem tudtam mikor ki szólalt meg. Paul és Leon is részt vettek természetesen a licitben és reménykedtem is, hogy valamelyikük nyeri.
- Tíz ezer dollár! - erre a mondatra az egész terem lefagyott és nem próbálkoztak tovább a férfiak.
- Tíz ezer dollár először. - folytattuk a procedúrát, én pedig már ki akartam kerülni a reflektorfényből. Nem való nekem az ilyen. Esetlenül álltam a színpadon és csak vártam a sorsom. Mindig is utáltam az ilyen kiszolgáltatott helyzetet. - Másodszor. - körbe néztem a termen, de Paul csak egy 'sajnálomot' tátogott, Leon is szégyellte magát, mert nem tudta tovább folytatni a licitet. - Harmadszor és elkelt! A sötétkék öltönyös úriemberé az első tánc. - ahogy kimondták a végszót, mindenki tapsolni kezdett, én pedig megindultam a lépcső felé, hogy szembe nézzek a "gazdámmal", aki megnyerte magának az első táncot. Ahogy leértem, Mark lépett elém és felém nyújtotta kezét, hogy elvezethessen a táncparkettre. Vonakodva, de elfogadtam felkérését, elvégre itt nem rendezhetek jelenetet. Beálltunk a helyünkre, majd vártuk, hogy a többiek is lejöhessenek közénk. Mark keze végig derekamon pihent, ahogy a színpadon álló Camillát figyeltük. Rajta kívül még egy hölgy várt a sorsára, de elég hamar csatlakozhatott hozzánk. Mindenki elhelyezkedett és már fel is csendült egy lassú, keringős zene. Mark szorosan fogott magához és határozott mozdulatai teljesen magukkal ragadtak. Annyival másabb volt, mint tegnap. Profibb. Ahogy ott táncoltunk, egy-egy pördülés alkalmával láttam, hogy Leon szúrós tekintettel figyel, de nem tudtam mit tenni. Ellenben Pablo. Az ő szemeiben mérhetetlen kedvességet és csillogást fedeztem fel. Tudtam mire gondol, éreztem... Bólintott egy aprót, én pedig megingattam fejem. Mark is észrevehette, mert felé fordította tekintetét. A két férfi szavak nélkül, pusztán tekintettel megbeszélt mindent, mire Mark erős karja még szorosabban fonódott derekamra. Lehet, hogy eszméletlen nagy hülyeséget csinált, de ez nem változtat azon, hogy érintése és közelsége megnyugtat és egész egyszerűen csak melegséggel tölt el, ahogy rám néz. Persze még haragszom rá, elvégre nyomozott utánam, ami nem normális dolog és próbálom megfejteni ezt a férfit, de egyre nehezebb.
- Lexie. - szólalt meg Mark, mikor felcsendült az Oasis-tól a Wonderwall. - Tudom, hogy rosszat tettem, de ne menj el. Megígérted, hogy legalább barátként melletted lehetek. Kérlek. - hangja szó szerint könyörgő volt, amit nagyon furcsállottam. Sosem könyörög. Kér, követel, parancsol, uralkodik. De nem könyörög. Nem tudtam, mit reagálhatnék, ezért tekintetem szemeibe fúrtam és halványan elmosolyodtam. Már épp megszólaltam volna, mikor Francesca bocsánatot kért tőle, majd elrángatott a csapathoz. Értetlen tekintetem látva mindenki magyarázni kezdett, én pedig egy szót sem értettem ebből.
- Srácok! - szóltam rájuk kicsit erélyesen, hogy meghallják. - Egyszerre csak egy, mert semmit nem értek. - Camilla elmagyarázta, hogy az egyik haverjuk nem tudott eljönni ma, így nincs elég ember a Flasmobukhoz. Azt szeretné ha csatlakoznék. - De Cami, én alig emlékszem már valamire abból a dalból és táncból. - tettem csípőre a kezem, mire a fiúk arrébb húztak a tömegből és a kezdésig kicsit átvettük a lépéseket. Nem mondhatnám, hogy magabiztosan, de elvállaltam, hogy segítek. Szórtan helyezkedtünk el a tánctéren, nehogy megsejtsenek valamit az emberek, majd elkezdődött a zene. Élveztem, hogy újra a srácokkal énekelhetek és táncolhatok. Pillanatok alatt csináltunk magunknak helyet és két sorba rendeződve folytattuk. Mosolyogtunk mi is, mert láttuk, hogy jó kedvre derítettük a körülöttünk lévőket. Igaz, hogy ezekbe a hosszú szoknyába nehézkesebb volt a mozgás, de megoldottuk. Néha rontottunk, amit rajtunk kívül senki nem vett észre, de azt kell mondjam, ez így volt tökéletes. A végén csináltunk egy csapatölelést, majd mindenki visszament az ismerőséhez/párjához. Mark lépett hozzám és felém mutatta telefonját, amin egy üzenet volt Pablo öccsétől, aki történetesen Mikera vigyázott, hogy menjünk haza, mert a törpe felébredt és nem hajlandó visszaaludni amíg nem találkozik velem. Bólintottam, hogy felfogtam és megkerestem mindenkit, hogy elbúcsúzzak. Holnap úgy is találkozunk az étteremben.
Mark az ajtónál várt rám és mikor odaértem, kinyitotta előttem. A kocsi már ott volt, gyorsan bepattantunk és már úton is voltunk. Feszült csend állt be köztünk, de nem tudtam mit mondhatnék. Megalomániás énje megijeszt. Felettem ne uralkodjon senki, ezt soha nem tűrtem. Egyedül a főnököm, Kevin parancsolhatott nekem és ennyi. Ez valahol áldás és átok is egyben, de ez vagyok én. Nem tűröm, hogy basáskodjanak felettem és irányítani próbáljanak.
- Majd megbeszéljük. - meglökte picit a térdem, mintha érezte volna, hogy min gondolkodom. Bólintottam válaszképp. Pár perc múlva leparkolt az autó és kiszálltunk. A liftben csak ketten voltunk és tisztán hallható volt, ahogy kattogott az agyunk. Gondolataimból egy meleg érintés hozott vissza. Mark rákulcsolta ujjait enyémekre. Lenéztem kezeinkre, de nem rántottam el, nem csináltam semmit. Közelsége még mindig melegséggel tölt el és összezavarodom tőle, úgyhogy inkább ráhagytam a dolgokat. Érezhetően megkönnyebbült és kicsit leengedett.
A lakosztályhoz érve se engedte el kezem, mire jelentőségteles pillantással néztem fel rá és értette. Tudta, hogy Mike vár rám, így vonakodva, de hagyta, hogy bemenjek a törpéhez. Mike az ágyán ült, mellette Scott és valamiről nagyon diskuráltak.
- Sziaaaa!! - felpattant az ágyról és a nyakamba vetette magát. - Láttam a cuccaidat... azt hittem elmész. Nem akarooom. - fejét a vállamba fúrta. Éreztem, ahogy a félelem eluralkodik rajta. Hátát simogattam és megnyugtattam, hogy nem megyek sehova nélküle, ami hatott is, mert a következő pillanatban csillogó szemekkel pásztázta arcom. Kaptam egy puszit, majd leraktam és Scotthoz ment. Súgott neki valamit. Kuncogtak mindketten, én meg úgy döntöttem, hogy nem zavarok. Kimentem a nappaliba, ahol Mark ült az asztalnál és egy köteg papírt tett egy barna borítékba. Nem akartam ezzel foglalkozni, volt már elég balhé az ő papírjai miatt. Kiléptem az erkélyre és az éjszakai fényektől pompázó Buenos Airest néztem. Annyira szeretem ezt a helyet, régen is imádtam itt lenni. Teljesen más, mint London. Hiába a szülővárosom, nagyon sok rossz emléket hordoz magával és nem szeretem. Letöröltem egy kósza könnycseppet mikor Mark lépett mellém a borítékkal a kezében. Kérdőn pillantottam rá majd a kezében lévő csomagra és vártam, hogy mondjon valamit.
- Nézd Lexie, én valóban irányításmániás vagyok és egyszerűen nem bírtam elfogadni, hogy téged nem irányíthatlak, hogy nem vagy velem teljesen nyílt és őszinte. Tudom, hogy most gyűlölsz... - sosem gyűlöltem és nem is tudnám. - Tessék, vedd el. Itt van minden, amit rólad összegyűjtöttem. Nem olvastam el az egészet, csak egy részét, de nem is akarom a többit. - a kezembe adta a borítékot. - Egy rejtvény vagy tele titkokkal és inkább magamtól szeretném megfejteni, mintsem ilyen módon. Nehezen birkózom meg azzal a tudattal, hogy nem omlasz a karjaimba, nem ájulsz el tőlem és nem akarsz az ágyamba férkőzni. Más vagy. Kihívás! - ahogy szemeibe néztem láttam, hogy igazat mond. - Lehet, hogy elszúrtam és tudom, hogy hülye voltam, de talán még lesz esélyem jóvá tenni és megismerni téged szép lassan. Persze, csak ha szeretnéd. Képes lennék megváltozni és felhagyni a megalomániás énemmel, nem mondom, hogy könnyen menne és hamar, de megpróbálnám. - tudtam, hogy ezek a szavak hatalmas jelentőséggel bírnak.
- Megpróbálnád? - hangom halk volt és féltem, hogy nem is hallotta, de rácáfolt.
- Érted igen. - adott egy határozott választ és ez nekem elég. Rámosolyogtam, majd nyomtam egy puszit arcára. Reakcióm meglepte, de még időben reagált ahhoz, hogy derekamnál fogva magához húzzon. Felkuncogtam. Ez a férfi... egyik pillanatban ilyen, a másikban olyan. Nem tudom meddig fog tartani míg kiismerem, de állok elébe.
- Köszönöm. - felnéztem gyönyörű kék szemeibe. Értetlenül pillantott rám, gondolom erre nem gondolt. - Köszönöm, hogy megmentettél fél évvel ezelőtt. Köszönöm, hogy megismertél a kávézóban. Köszönöm, hogy szereted Mikeot. Köszönöm, hogy mellettem vagy teljesen mindegy, hogy a megalomániás éneddel vagy a sok ezer másikkal. Köszönöm, hogy visszajöhettem Buenos Airesbe. Köszönöm, hogy újra embernek érzem magam. Egyszerűen csak.... köszönöm. - ahogy befejeztem monológom, láttam, hogy feldolgozza a hallottakat.
- Megcsókolhatlak? - kérdésével meglepett, de nem haboztam sokáig, bólintottam. Ahogy puha ajkai az enyémekhez értek és nyelve táncra hívta enyémet, megpördült körülöttem a föld. Lábaim megrogytak és ha Mark nem tart ilyen erősen, biztos, hogy elesek. Egyszerűen leírhatatlan, hogy ilyenkor mit érzek. A gyomromban szunnyadó összes lepke öngyilkossági kísérletet hajt végre. Ez az, amit Leon mellett nem érzek és hiányolom. El kell fogadnom, hogy ő már tényleg csak a múltam része és ezt valahogy neki is fel kell majd dolgoznia.
- Fúúújjjj, nemáár. - Mike zavarta meg a pillanatot. Elnevettük magunkat, ő pedig karba tett kézzel állt előttünk. Összenéztünk Markkal és egyre gondoltunk. Elkezdtünk a törpe felé közeledni, ő pedig mintha tudta volna, hogy mire készülünk futni akart, de Mark hosszú kezeivel elkapta és nem engedte. Két oldalról nyomtunk egy-egy puszit arcára, ő pedig morogva letörölte. - Undik vagytok! - ingatta fejét, majd miután leraktuk, szólt, hogy Scott indul. Bementünk és elköszöntünk tőle, majd mindenki ment a saját szobájába. Beraktam magassarkúm a szekrénybe, megkerestem pizsim és bevonultam a fürdőmbe. Egy gyors zuhanyzás után, bementem Mikehoz, hogy adok neki egy jó éjt puszit, de a két pasi ott ült az ágyon és csokit ettek. Mindezt hajnali kettőkor.
- Ez mind szép és jó, de Mike... nem fogsz tudni aludni a cukortól. - korholtam, de nem hatotta meg. Leültem mellé az ágyra és beszélgetni kezdtünk úgy általánosságban mindenről. Kiderült, hogy két nap múlva repülünk vissza, így már nincs sok időnk itt. Holnap délben ebédelünk a srácokkal, utána ők mennek próbálni, mi pedig elintézni az utolsó papírmunkát és utána szabadok vagyunk egészen másnap délutánig, mert akkor össze kell pakolnunk és este hétkor megy a gép. Mike is elszontyolodott kicsit, de Mark megnyugtatta, hogy még elviszi nagyon sok helyre, ahol eddig nem járt. Ösztönösen elmosolyodtam. Annyira a szárnyai alá vette, hogy lassan összenőnek. Nagyon szeretik egymást.
- Na de ideje aludni, fél négy van és holnap még van programunk. - pattant fel Mark, majd ágyba tessékelte Mikeot. Betakartam, nyomtam egy puszit arcára, majd otthagytuk, had aludjon. - Ez rád is vonatkozik. - incselkedett Mark, mire csak megfordultam, kidugtam nyelvem és mentem tovább a szobámba.
- Egyébként. - még visszafordultam az ajtóból. - Te leszel a befutó. - rákacsintottam és élveztem ahogy arcára kiül a döbbenet. Tátott szájjal nézett és nem tudott reagálni. Felkacagtam, majd küldtem neki egy puszit és beléptem a szobámba. Becsuktam az ajtót és egy széles mosollyal az arcomon befeküdtem az ágyamba. Hihetetlen nap volt a mai. Délelőtt sírtam, énekeltem, táncoltam. Délután bejártam fél Buenos Airest, este veszekedtem, majd részt vettem egy gálán, ahol voltam eladó tárgy és kibékültem Markkal. Túl sok érzelem egy napra, mégis mosolyogtam. Olyan régen aludtam el ilyen boldogan... de élvezem.
- Lexiieee!!!! - rontott be Mike és ugrált az ágyamon. - Kelj fel, elkéstünk! - zajongott, de én hirtelen nem fogtam fel semmit sem. Mikeot követte Mark is, aki szintén próbált ébresztgetni, de csak morgást kapott válaszul. Ekkor a két pasi bekeményített és csikiztek, piszkáltak. Visítoztam és nevettem, de még mindig nem hagytak békén.
- Gyere, már úton kéne lennünk! - húzott fel az ágyból Mark, én pedig ekkor értettem csak meg, hogy elaludtunk. Még mindenki álmos fejjel nézett rám. Rendben, akkor kapjuk össze magunkat. Tapsoltam kettőt, mire már el is tűntek és hallottam, ahogy csobog a víz. Elgondolkodtam, hogy a két hímnemű hogyan fog egyszerre fürdeni egy fürdőben!? De megoldották. Mark zuhanyzott, mert ő volt a gyorsabb és közben Mike beült a kádba. Rájuk hagytam a dolgokat, én amilyen gyorsan csak lehetett lezuhanyoztam és már rohantam is vissza a szobámba. Mivel a helyet tegnapról már ismertük, tudtuk, hogy elegáns ruha kell, így válogathattam újra a szebbnél szebb szoknyák között. Egy fekete hosszú estélyit választottam, melynek bal oldala combközépig fel volt sliccelve és az oldalánál egy csipke csík volt a ruha dísze. Egyszerű, de elegáns. Felkaptam hozzá egy fekete magassarkút, a fekete kis táskám és belenéztem a tükörbe. Egész jó volt az összkép. Hajam laza hullámokban omlott a hátamra, és szempillaspirálon kívül más nem volt rajtam. Letisztult és elegáns.
- Én kész vagyok! - kiabáltam el magam és kimentem a nappaliba, ahol a fiúk is az utolsó simításokat végezték. Ahogy rám néztek, mind a kettő csodálkozott. - Mi az? Nem jó? - megijedtem, mert már nem volt időm átöltözni.
- Gyönyörű vagy. - nyomott egy puszit arcomra Mark, majd megfogta a kezem és elindultunk a lift felé. Mike fogta Mark másik kezét és így mentünk le a kocsihoz, ami már hál'isten ott várt ránk. Bepattantunk és Mark rászólt a sofőrre, hogy a legrövidebb úton, amilyen gyorsan lehet. Odatelefonált Pablonak, hogy tíz perc és ott vagyunk, de így is késtünk majdnem egy órát. Uppsz... azok a hajnali beszélgetések és csoki evések. Mike épp próbálta meggyőzni Markot, hogy ő igenis nagyfiú már, hiszen suliba megy, ezért nem három, hanem négy gombóc fagyit kér majd délután. Hihetetlenül felnevettem a hallottakon, mire mindketten szúrós szemekkel méregettek. Ajjajj... megzavartam a meghitt beszélgetésüket. Feltettem a kezem afféle "bocsi" stílusban, majd leparkolt az autó és kiszálltunk.
- Sziasztok! Ne haragudjatok, de hajnalban sikerült lefeküdnünk és elaludtunk. - magyarázta meg Mark a késésünk okát miközben bevezetett minket az étterembe. Leon arcán láttam, hogy sok mindent mondana, de azt majd később. Az asztalnál Mark ült az egyik oldalamon, a másikon pedig Camilla. Ebéd közben rengeteget nevettünk és beszélgettünk.
- Na és Cami, mesélj egy kicsit. Még együtt vagytok Broadway-el? - csillogtak szemei, ahogy kimondtam a srác nevét, aki srégen szemben ült az asztalnál. - Komoly? - vigyorogtam, ő pedig bólintott és megmutatta az ujján a gyűrűt. Felsikoltottam örömömben és a nyakába ugrottam. A többiek nem értették, hogy minek örülök ennyire, de rám hagyták.
- És csak hogy tudd, számítok rád, mint koszorúslány! - melegség öntötte el szívem, hogy felkért, elvégre három évig nem is láttuk egymást. Nagyon jól esett, hogy gondolt rám és természetesen elfogadtam felkérését. - Nem lenne rossz ha Mark oldalán jönnél. - bökött oldalba, én pedig éreztem, hogy a pír elönti arcom. - Na mesélj csak! - azonnal rákapott a témára és nem hagyott békén. Úgy döntöttünk, hogy elmegyünk táncolni és közben megbeszélünk mindent. Francesca és Natalie is csatlakozott hozzánk. Így négyen pletykáltunk és sokszor hangosan felkacagtunk. Mindenki boldog párkapcsolatban élt és szurkoltak nekem és Marknak.
- Egyébként meg Lexie, ne csüggedj, hogy holnap repültök vissza Londonba. Két hét múlva ott lesz koncertünk. - világosított fel Fran. Végignéztem rajtuk. A hobbijuk az életük és boldogok. Remélem egyszer nekem is megadatik ez, de erre még várnom kell és sok-sok pénzt kell gyűjtenem hozzá, mert bár énekelni és táncolni is szeretnék, nem ebben látom a jövőm. - Na de lányok, ha nem haragszotok, én most táncolok egyet Pabloval, mert a gálán nem volt rá lehetőségünk. - azzal ott is hagyott minket Francesca. Ezt a férfiak úgy vették, hogy szabad a pálya, jöhetnek a csajokért. Megrohamoztak minket. Mark elkapta a derekam és magával szembe fordított. Láttam, hogy a törpe Nataliet nyaggatja, aki végül beadta a derekát és elment táncolni vele. Csak Leon és Diego ültek az asztalnál és nézték a vidám kis társaságunkat.
Mark meglepően jól táncol és ezt már tegnap a gálán is észrevettem, ezért nem értem, hogy az első alkalommal miért volt olyan esetlen. A lányokkal közben párcseréket is játszottunk, így történt, hogy táncoltam Pabloval, Maximiliannal, Broadwayyel, Mike-al és Fredericoval is. Végül körbeértünk és mindenki újra az eredeti párjával volt.
- Hogy is mondtad éjjel? Én leszek a befutó? - hangjában játékosságot éreztem, én pedig úgy döntöttem, hogy miért is ne? Egy kis incselkedés belefér.
- Hát ha már tíz ezer dollárt fizettél értem, úgy gondolom nem csak egy tánc jár érte. Bár kitudja. Lehet, hogy csak Buenos Airesben vagy befutó számomra. - Mark vette a lapot és elnevette magát.
- Nos Miss Davis, akkor innen nem megyünk haza. - nyakamhoz hajolt és egy nedves puszit hagyott rajta, amibe beleborzongtam. Tisztán tudtam és éreztem, hogy Mark lesz az igazi. Soha egyetlen egy fiú sem váltott ki belőlem ilyen érzéseket, ő pedig csak azzal, hogy megfogja kezem, ájulás közeli állapotba juttat. - Szeretem az illatod. - suttogta fülembe majd az állkapcsom és nyakam találkozásához nyomta száját, mire gerincemen végigfutott egy jóleső bizsergés. Felkuncogtam mikor orrával megbökte arcom, majd a szemembe nézett. Egy rejtély ez a férfi.
- Lekérhetem a hölgyet? - Leon állt Mark mellett, aki vonakodva ugyan, de átengedett neki. - Beszélhetünk itt? - kérdezte a szemembe nézve, miközben kezét derekamra vezette és lassúzni kezdtünk. Bólintottam válaszképp és épp belekezdtem volna, de ő megtette. - Sajnálom Lexie, de nem bírom tovább. Nem akarok a második lenni. Nem akarok részt venni ilyen módon az életben. Neked is és nekem is jobb ha csak barátok leszünk. - megkönnyebbült, ahogy elmondta amit akart és valamilyen szinten nekem is könnyebb volt, hiszen kimondta helyettem. - Egyikünk szíve sem játékszer és úgy érzem, hogy ez nem volt fairplay egyikünk részéről sem.
- Leon. - a szavába vágtam. - Sosem akartam játszani veled, sajnálom ha te így érezted. A múltam része vagy. Ott volt valamink ami szép emlék marad, ha nem rontjuk el. El kell fogadni, hogy a jelenben ez nem működik. Változtunk. Te is, én is. Nem voltunk egymás mellett és három év, az három év. - ahogy beszéltem hozzá, éreztem rajta, hogy ideges. Ezt nem tudtam megérteni. Ő is ezen az elven van, akkor meg?
- Változtunk. Csak nem mindegy, hogy melyik irányba. - szabályosan köpte felém a szavakat, nekem pedig a meglepődöttség kiült arcomra. - Igen, sok minden történt veled... sok rossz. De elutasító lettél, távolságtartó, hirtelen haragú és bizalmatlan. Velem is, holott ismersz. Pabloval nem viselkedsz így, se a lányokkal. Nem értelek. Mike kisfiú, őt természetes, hogy szereted. Na és Mark? Mióta szereted te a pénzes férfiakat akiknek a mindenük a vagyon? - megálltam, mert nem volt kedvem vele táncolni. Hogy merészeli? Milyen jogon ítél el? - Tegnap a gálán nagyon sokat gondolkodtam rólad és arra jutottam, hogy nem éri meg küzdenem. Nekem nincs annyi pénzem, mint neki. - bökött fejével Mark felé, aki minket figyelt. Éreztem, hogy ha folytatja csak még mérgesebb leszek és ha elszakad a cérna, itt kő kövön nem marad. - Hallgatásod számomra azt jelenti, hogy igaz amit mondok. Csalódtam benned. Sosem hittem volna, hogy te is nagyravágyó és felszínes vagy. Remélem boldog leszel vele, csak majd jusson eszedbe, hogy kihasznál és nem leszel több neki, mint az eddigiek. Egy a sok ágyasa közül... - agyamat elöntötte a düh és felpofoztam Leont. Erre a mozdulatomra mindenki ránk nézett és abbahagyták a táncolást. Mark is mellém lépett, vele egy időben pedig Mike fogta meg a kezem.
- Milyen jogon törsz felettem pálcát? Mi ez a vádaskodás és lesajnálás? Ha tudom, hogy ilyen vagy és ezeket gondolod rólam, soha a büdös életbe nem mondom el a múltam, de bíztam benned és te most ezt eldobtad. Az, hogy távolságtartó vagyok és bizalmatlan szerintem teljesen érthető. Majd ha téged is ér az életben egy nagy veszteség, ami isten ments, hogy megtörténjen, de ha mégis akkor majd megérted, addig pedig felejts el engem. Talán valahol legbelül éreztem valamit, hogy így viselkedtem veled. Pablo és a lányok kiérdemelték a bizalmam és nem bántottak soha. Mike pedig nem csak egy kisfiú akit szeretek. Olyan mintha a kisöcsém lenne, akit meggyötört az élet. Szüksége van rám és nekem is rá. Mielőtt bármit is mondasz, előbb talán tájékozódj, mert rohadtul nem tudsz te semmit sem. Nem csak a szomszéd kisfiú, akivel jóban vagyok. De hiába magyaráznám, úgysem értenéd meg az előbb hallottak alapján. Mark pedig... ott volt amikor te nem. Segített, megmentette az életem és most támogat. Hidd el, ha csak a pénze kéne, nem ez lenne a helyzet. Akkor már régen odadobtam volna magam neki, de nem tettem. Szóval inkább maradj csendben és ha bármit is mondanál, kérdezz előtte. A vádaskodás és ez a hangnem megengedhetetlen egy embertársaddal szemben. És ha már változást említettél, nem tudom melyikünk változott rossz irányba, de biztos, hogy nem én. Az én lelkiismeretem tiszta, ezt te is elmondhatod magadról? Örülök, hogy te mondtál búcsút nekünk, mert ez így könnyebb. Majd ha megjött az eszed, beszélhetünk, de addig ne keress és ha ott leszek a koncerteteken, ne is vegyél figyelembe. Ezzel mindannyiunknak segítesz. - megveregettem a vállát, majd odafordultam Mikehoz, aki könnyes szemekkel nézett rám. Tudom, hogy nem értett semmit, mert nem beszél spanyolul, de látta, hogy ideges vagyok és félt. Felkaptam, mire ő a nyakamba fúrta fejét és érezhetően elkezdett megnyugodni. Körbenéztem a társaságon és azt hittem, hogy most mindenki mérges lesz, de nem. Együttérzés csillogott szemeikben. Csináltunk egy nagy csapatölelést, amiből az előbb távozó Leon kimaradt, majd fizettünk és kiléptünk az étteremből. A lányok szóltak, hogy este csajos estét tartunk és Camillánál találkozunk. Már most tűkön ülve vártam, mert ezer éve nem volt ilyenben részem.
Elköszöntünk, mindenki ment haza átöltözni és megbeszéltük, hogy a Studioban találkozunk. Az autóban Mike még mindig fogta a kezem, szemem sarkából pedig láttam, hogy Mark engem vizslat. Senki nem szólt egy szót sem egészen a hotelig. Fenn a lakosztályban rögtön a szobám felé vettem az irányt, de hallottam, hogy Mark jön utánam. Ledobtam magassarkúm és sóhajtva fordultam felé, mert tudtam, hogy addig nem hagy békén, amíg nem beszélünk. A falhoz nyomott és két kezével a fejem mellett támaszkodott. Felnéztem sötéten csillogó kék szemeibe és elfogott egy különös érzés. Mintha csak felfalna a tekintetével. Belelátott lelkembe. Egy hirtelen mozdulattal tarkójára csúsztattam kezem és közelebb húzva magamhoz egy csókban forrtunk össze. Ez most más volt. Sokkal szenvedélyesebb és türelmetlenebb. Beletúrtam hajába, ő pedig combom alá nyúlt és megemelt egy kicsit, hogy derekára kulcsolhassam lábaim. Csípője az enyémhez nyomódott, mire egy pillanatra elállt a lélegzetem és felnyögtem.
- Mit művelsz velem? - suttogta számba, nekem pedig egy apró mosoly ült arcomra. - Soha... - kapkodta a levegőt. - Soha nem váltott ki belőlem senki ilyen érzéseket. - ajkai folyamatosan súrolták enyémeket, egy percre sem váltak el egymástól. Egyik kezével a falat támasztotta, a másikkal pedig combomnál tartott. Testem lángolt szavaitól, érintésétől és egész egyszerűen csak szükségem volt rá. - Az étteremben történtekről pedig csak annyit, hogy köszönöm és sajnálom, hogy ilyen vége lett. - őszinte volt, pedig tudtam, hogy valójában nem sajnálja annyira, hogy nincs vetélytársa. Elmosolyodtam, ő pedig nyomott egy puszit számra, majd a szám sarkába és így haladt lefelé, míg végül nyakamon időzött. Légzésem felgyorsult és élesen szívtam be a levegőt, mikor egy kis bőrt fogai közé vett és szívni kezdte. Tudtam, hogy nem hagyna rajtam nyomot és igazam is lett. Épp csak egy kis ideig játszott majd újra a szemembe nézett.
- Remélem nem bánod, ha este elmegyek Camillához egy kis csajos estére. - gondoltam, közlöm vele a terveimet. - Nyugi, csak kicsit fogunk kibeszélni. - rákacsintottam, mire mély nevetése betöltötte a szobát. Szeretem, mikor leengedi a jól megszokott maszkját és megmutatja a valódi énjét. Ez az igazi Mark és bár ritkán látom, de tetszik.
- Akkor ma este elviszem Mikeot csajozni. - letett a földre majd elindult a nappaliba. Vigyorogva ingattam a fejem, de nem szóltam semmit. Így is beígért négy gombóc fagyit a kis törpének, kénytelen lesz teljesíteni.
Gyorsan átöltöztem majd átmentem Mikehoz, aki édesen szuszogott az ágyán. Fáradt volt, mert az éjjel nem aludt eleget és reggel meg futni kellett. Úgy ahogy volt, cipővel és elegáns ruhával zuhant be az ágyába. Odaléptem hozzá, levettem cipőjét és betakartam. A függönyt is behúztam picit, hogy nyugodtan tudjon aludni, az ajtót résnyire nyitva hagytam és már ott sem voltam. A konyhába mentem, hogy csináljak magamnak egy teát.
- Készen vagytok? Mehetünk? - kérdezte Mark, de laza itthoni szerelésemet látva, összeráncolta szemöldökét.
- Mike elaludt, itt maradok és vigyázok rá. - megadtam a magyarázatot, ő pedig bólintott, hogy megértette. Nyomott egy puszit homlokomra és már el is ment. Gyorsan megcsináltam a teámat és a nappaliba mentem. Az asztalon ott hevert a tegnapi boríték, amit Mark odaadott. Gondoltam, miért ne? Elvégre rólam szól. Felkaptam és kiültem vele az erkélyre. Hát akkor lássuk, mi mindent szedett össze rólam...
